0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szerepek panorámával

Lőte Attila nemcsak hosszú színészi pályafutása során, de a magánéletében is rendre a „helyzet magaslatán” van. Már csak azért is, mert Szentendre magasán, a Petyina-tetőn lakik. Onnan jár be hetenként többször Pestre, a Madách Színházba, amelynek 1959 óta tagja. A Jászai Mari-díjas színművész, a társulat doyenje máig aktív életet él, amihez a kert is jócskán hozzájárul a maga áldásaival.

Kapaszkodik az autónk a város fölé emelkedő domboldalra. Megérkezünk a természetvédelmi terület határára, a zsákutcában elfogy az aszfaltos út, és elakad a lélegzet a látványtól. Alattunk a völgy mélyén a Duna zöld-ezüstje kígyózik, távolabb a Szentendrei-sziget gondozott szántóföldjei, a messzeségben a nógrádi hegyek. Végtelen csend honol a tájon. Házigazdánk elénk siet, elegáns úriemberként kézcsókkal fogad. Ősz bajuszán mosoly, mögötte fölsejlik a jóvágású barna, hajdani fiatalember, görög tragédiák, Csehov-karakterek, Molnár Ferenc-vígjátékok hőse. És ha azt hiszem, hogy ezek után a kert bemutatása holmi szimpla prózai történet lesz – hát tévedek. Mert ebben is regényes fordulatok rejtőznek.
– A Budai Várban laktunk Marával, a feleségemmel és sokáig a Balatonnál, Fonyódligeten volt társas nyaralónk. Ám idővel rájöttünk, hogy túl messze van, és nem is használjuk ki. Közelebb szerettünk volna kertet. A 80-as években megtetszett egy hirdetés Szentendre Leányfalu felőli részéről. Itt bóklásztunk az utcában, amikor megszólított valaki, hogy ez a telek eladó – mutat rá a szomszédos telekre Lőte Attila. Megvettük, és jó 30 évig kijártunk. Egész nyarakat töltöttünk itt. A kis vityillót bővítettük, fejlesztettük, a kertet szépen kialakítottuk. Mostanra aztán belefáradtunk az ingázásba, és úgy döntöttünk, feladjuk a budai lakást, egészen kiköltözünk. Ahhoz viszont kicsi volt a házikó, építkezni meg már nem akartunk. Nézelődtünk sokfelé. És lám, a sors úgy hozta, hogy ebből a házból a szomszéd fiatalok épp elköltöztek. Ez kapóra jött nekünk!
• Jól értem, hogy átköltöztek a kerítés túloldalára?
– Így történt. Örültünk, hogy nem kell messzire menni, mert a szívünk idehúzott! Innen be lehet járni a színházba is. A költözködés ezen a nyáron zajlott, még be se rendezkedtünk teljesen. Így persze a kertre is kevesebb idő jutott. De erről Mara tud mesélni, mert nálunk ő a főkertész.

Füge és cseresznye

A „főkertész” hölgy végigvezet a lejtős telken. A ház mellett lépcsősor fut le, a fűben tipegőkövek. Az arborétumszerű kertet örökzöldek, és a zöld megszámlálhatatlan árnyalata uralja. Változatos, sokfajta, nagy fenyő, ciprusok, tuják, tiszafa, magyal – és még ki tudja, hányféle bokor és díszfa szép elrendezésben.
– Egyetlen termő gyümölcsfánk van, de az nem akármilyen! Látni kell! – mondja titokzatos arccal Mara, és tengerkék szemei még ábrándosabb színt öltenek. Mi tagadás, a kert aljában szélesen nyújtózó bokor engem is lázba hoz, mivel nagy tisztelője vagyok a fügének. Kapok is két kis hajtást a mediterrán növényről, szaporítani.
– Évenként kétszer terem – folytatják lelkesen a háziak. Amíg nem ismertük a csodálatos friss gyümölcsét, csak a kemény, cukrozott, szárított fügét, addig nem szerettük. Ez egészen más, különleges, nagyon finom.
– A szomszédban, a régi kertünkben volt egy termetes Germersdorfi cseresznyefa is. Gyakran eszembe juttatta gyerekkorom egyetlen kerti emlékét – meséli Attila. Erdélyi gyökerű, középnemesi család volt a miénk. Nagyapám Kolozsváron kutatóorvos, egyetemi tanár volt, édesapám orvosként praktizált. Én már Szegeden születtem, és mivel apámat el-elhelyezték több helyre, vándoroltunk az országban. A szolgálati lakásokhoz nem tartozott kert. Kivéve Várpalotán, ahol a csöpp udvarban egy nagy cseresznyefa nőtt. Annak a tetejére kissrácként felmásztunk a barátommal, ettük a cseresznyét, és nagy vígan „lövöldöztünk” a magjával.
• Szerencsére vidámságnak itt sincsenek híján – célzok a háziak jókedvű bolondozására, és az egymás finom ugratására.
– Mi valóban élvezzük a kertet. A panorámát, a csendet, a természet hangjait, a tiszta, friss levegőt. Persze a kert mindig ad feladatot, folyamatosan gondozni kell. Én már koromnál fogva nem tudok végezni túl nehéz munkát, de ha bármit is akarok ténykedni a kertben, őnagysága odapenderül: „majd én!”, és kiveszi a kezemből. Hívnék segítőt, de azt se hagyja. Veteményez, füvet nyír, ágat metsz egyedül.
– Csak kímélni szeretnélek – mosolyog Mara.
– Jól van kislány, nem lehet lebeszélni, tudom, hogy szereted csinálni. Én meg boldog vagyok.
• Mióta működik ez a jól bevált munkamegosztás?
– Több mint negyven éve.

Örök fiatalság

• Szentendrének legendásan erős a szellemi vonzása. Híres a virágzó képzőművészete, élénk zenei, színházi élet zajlik. Kiveszi belőle a részét?
– Valóban vonzó város, pezsgő élettel. Jól ismertem Deim Pál festőművészt, szívesen járok kedves barátom, Bethlen Béla műterem-üzletébe, ott is megfordulnak képzőművész barátaink. Jó kis szellemi műhely alakult ki. Van kiváló mozi, élvonalbeli filmekkel, és nagyszerű a művelődési ház–könyvtár is Szentendrén. Szorgalmasan látogatom a városi uszodákat és a leányfalui strandot is.
• Színészként fellépett már helyi pódiumon?
– Bármilyen furcsa, magam se tudom, hány helyen játszottam életemben országszerte, még szabadtéri nyári játékokon is, egyedül tán Szentendrén nem léptem színpadra. Leszámítva a Madách vendégjátékát a megyei könyvtárban.
• Milyen szerepekben láthatjuk mostanában az anyaszínházban?
– Négy darabban is játszom, a Páratlan páros című elnyűhetetlen brit vígjátékban, jóval túl a 900. előadáson, és három musicalben. A Madáchban – nagy bánatomra – Shakespeare-t és Csehovot már nem lehet látni. Bár a zenés darabokban is van gyakorlatom, és szeretek is énekelni. Az elmúlt időben két új magyar filmben kaptam szerepet, a Félvilágban és egy sorozatban. Vannak különleges alkalmak is: a kitűnő rendező, Ádám Ottó tiszteletére készítettem emlékműsort, és fellépést vállaltam az idős és fiatal színészek megsegítésére készült összeállításban.
• Mint fiatal művész elment segíteni.
– Pontosan, megérezte a lényeget! – nevetünk. Erről jut eszembe: ebben a korban az ember már kevéssé emlékszik arra, hogy mi volt az ebéd, viszont arra, amit 30-40 éve játszott, máig emlékszik. A minap szóba hozta egy ismerősöm a Játék a kastélyban című Molnár-darabot, és már idéztem is régi hálás szerepemből: „Asszonyom, Ön engem megcsal a szomszéd birtokossal, ezzel a François Gilette de la Tour d’Auvergne márkival, akivel naponta órákig üget a Duvernois Sur Sao^ne-tól a Saint Sulpice de la Grande Parmentière felé vezető úton.”

Vidéken élek

• Itt tanulja a szerepeket kinn a fák alatt?
– A szerepeket mindig és mindenhol. Ha van egy feladat, akkor nincs más, bárhol is legyek: autóban, lépcsőházban, ágyban, kertben, csak az foglalkoztat.
• Miben leli még a kedvét?
– Sokat olvasok. Nagy könyvtáram van. Azért lenne jó még sokáig élni, hogy a kedves könyveimnek legalább egy részét újraolvashassam. Nem vagyok túlzottan tévés, de nívós filmet, színházi közvetítést, sportot örömmel nézek. Jókat sétálunk Marával, fölmegyünk a hegytetőre, vagy átmegyünk a szigetre. És szívesen elnézegetem itt az állatokat. Igazi vadvidék! Az előző kertünket többször feltúrták a vaddisznók, a nyesttel máig hadakozom, a minap róka szaladt át előttem az úton. És ez a sok szép madár! Egyedül a kullancstól félek, mint a tűztől, ezért csak zárt cipőben, ruhában járok a kertben.
• Idefelé jövet jutott eszembe, hogy a szomszéd utcában volt Antal Imre nyaralója is.
– Ó, de sokat szerepeltünk együtt, bolondoztunk vele! Zsenikémnek hívtam. Tényleg zseniális volt, folyékonyan beszélt sok nyelven, és minden tréfára, rögtönzésre kapható volt.
• Jönnek barátok, rokonok? Hiszen a kert remek vendégváró hely.
– Régen sokkal többen jöttek, ahogy telik az idő, sajnos már szűkül a kör. Svájcban élő, kedves orvos barátunkat, akivel a legtöbbet utaztunk itthon és külföldön, nemrég veszítettük el. Fantasztikus helyeket mutatott meg, gyönyörű tájakat, szigeteket, arborétumokat. Én meg csak csattogtattam a fényképezőgépet, ez is szenvedélyem. Több ládányi fotóm van. Marával elhatároztuk, ha a költözködés után egyenesbe jövünk, nagy bulit csapunk.
• Fönn a házban a kisplasztikák mellett fényképeket láttam egy szöszke kislányról, aki lovaglóöltözetben, éremmel a nyakában, kackiásan ül a lovon.
– A kisplasztikák nagynéném, Lőte Éva szobrászművész alkotásai. Ő készítette többek között Szegeden a Hősök kapujának hatalmas honvédszobrait. A fényképen pedig Alexandra, 6 éves unokánk, Réka lányom kislánya látható. Nagy állatbarát, akár a szülei. Hamburgban élnek, lovakat, kutyákat tartanak. Nekem nincs kutyám, mert érzelmileg képtelen lennék elviselni, ha elpusztul.
• Két éve nyáron köszöntötte Önt a Madách társulata Szirtes Tamás igazgatóval az élen, abból az alkalomból, hogy betöltötte a 80-at, és 55 éve társulati tag. A kerek évfordulók kapcsán tévéfelvétel is készült. Ott mondta el kedvenc, mulatságos idézetét, ami zárszónak is tökéletes.
– Alkalmam volt Molnár Ferenc özvegyével, Darvas Lilivel együtt játszani az Olympia című darabban. Egyik jelenetben a hölgy megkérdezi a csendőr alezredest: „Mondja, tudja maga mi a különbség a flört és a bridzs között?” Mire a válasz: „Neeem, méltóságos asszony – vidéken élek.” Hát, magam is elmondhatom, köszönöm jól vagyok, vidéken élek…
 

Forrás: