Az egyik legelfogadottabb nézet szerint az 1867 előtt nemesített rózsák tekintendők történelminek. Akkor vált ismertté a Guillot által nemesített első teahibrid, a ’La France’, bár a nemesítők azt követően is létrehoztak új fajtákat a történelminek tekinthető rózsacsoportokban.
A régi rózsák számos tulajdonságukban különböznek modern társaiktól. Virágszíneik a fehértől a liláig főként a rózsaszín és a piros árnyalatait mutatják, a sárga a történelmi rózsák legtöbb csoportjából hiányzik. Virágaik viszonylag kicsik, sokszirmúak, illatosak. A virágzás a többségüknél néhány hétig tart. Nyílásuk idején nagyon látványosak, jóval több virág bontja szirmait olyankor a bokrokon, mint a folyton nyíló modern rózsákon. Levélkéik kisebbek, nem fényesek. Néhány vadrózsafajhoz hasonlóan gyakran képeznek gyökérsarjakat.
Fajtáik és fajtacsoportjaik többnyire Nyugat-Európában jöttek létre, de történetileg jelentős csoportjaik a Közel-Keletről, illetve Kínából származnak. Csak az úgynevezett noisette rózsacsoport őshazája Észak-Amerika, de ezen csoport fajtáinak többségét is Franciaországban nemesítették.
Lippai János Posoni kertjének 1664-ben megjelent első kötete tucatnyi rózsát említ rövid fajtabemutatással. Közülük a Rosa foetida ’Bicolor’bizonyosan azonosítható, a többiek talán Hollandiából, vagy Franciaországból származó Rosa alba- vagy Rosa centifolia-változatok lehettek. A 18. századtól terjedtek el a hazai nemesi kastélyok parkjaiban és a paraszti kertekben a történelmi rózsafajták. Irodalmunk nagyjai közül Jókai Mór foglalkozott a legtöbbet rózsákkal, Balatonfüreden és a Sváb-hegyen lévő kertjében is nevelt rózsatöveket. Az aranyember című regényében Tímár Mihály jelentős fajtaismeretével kápráztatja el a Senki szigetén rózsavizet főző Noémit, megemlítve a ’Rose du Roi’fajtát, amely az egyik legkiválóbb portland rózsa.
A régi rózsák számos olyan előnnyel bírnak, amelyek indokolják, hogy helyük legyen kertjeinkben. Sok közülük nagyon illatos, ez pedig egyre értékesebb tulajdonság. A levélbetegségekkel szemben általában ellenállók, edzett, strapabíró növények. Akit vonz a történelem és a kertkultúra szövevényes kapcsolata, az a nehezen megtanulható és kiejthető fajtanevekben is örömét lelheti. Például a ’Duchesse d’Angoulême’nevű gallika rózsa annak a francia királylánynak állít emléket, akinek szülei XVI. Lajos és Marie Antoinette voltak.
A történelmi rózsák egyik csoportját alkotják a damaszkuszi rózsák. Nagy bokorrá növő, erősen tüskés, szürkészöld levelű, fehér, vagy rózsaszín, illatos virágú, május-június fordulóján néhány hétig nyíló rózsák. Több fajtájuk (’Trigintipetala’, ’Ispahan’, ’Gloire de Guilan’) virágszirma a rózsaolaj alapanyaga.
A portland rózsák a damaszkuszi rózsák alcsoportját képezik. Jellemző rájuk a rövid virágszár, így a virágok szinte a levelek között nyílnak. Kisebb hullámokban, vagy szórványosan másodvirágzásra is képesek. A virágzást követően kell visszavágni őket, de a legkiválóbbat, a ’Rose de Resht’-et egyáltalán nem kell metszeni.
Az alba rózsák csoportjának fajtái fehér vagy rózsaszín, egyszer nyíló, nagy bokrokká növő rózsák, száraikon nagy, zömök tüskékkel. Angliában a rózsák háborújában a York-ház fehér rózsája is alba rózsa volt. A Rosa alba ’Maxima’ fajta a skótok által vívott felkelés során vált jelképpé. Az angolszász országokban gyakori ’Great Maiden’s Blush’virágzik a leghosszabban, akár 5-6 hétig is.
A centifolia rózsák neve százlevelűt jelent, ami a sok sziromra utal. Holland rózsáknak is nevezték őket, mert számos fajtájuk a Németalföldön keletkezett. Virágaikat a festők csendéleteiken a fényképek részletességével örökítették meg, így azok a legrégebbi, a fajtajegyeket is pontosan mutató rózsaábrázolások. Egyszer nyílók, fehér vagy rózsaszín virágaik illatosak. Hosszúra növő ágaikkal általában nagy, gyakran elterülő bokrokat képeznek. A legkülönlegesebb köztük a káposztarózsának is nevezett ’Bullata’, amelynek kelkáposztára emlékeztető, fiatalon barnás-vörös színű levelei fejlődnek.
A moharózsák a centifolia rózsáktól származnak. Nevüket a csészeleveleken és a virág alatti száron megjelenő apró, mohára emlékeztető levélkékről, serte- és mirigyszőrökről kapták. A mirigyszőrök gyantára, balzsamra hasonlító illatanyagot termelnek, ami a virágbimbókat megérintve válik érezhetővé.
A gallika rózsa javarészt Franciaországban keletkezett fajtacsoport, neve is erre utal. Leveleik sötétzöldek, száraikon általában kevés, vékony, serteszerű tüske fejlődik. Virágaik a rózsaszín, a bordó és a lila árnyalatait mutatják gyakran egy virágon belül. A gallikák között jött létre az első csíkos szirmú fajta, a Rosa ’Mundi’. A csoport legismertebb képviselői között van a kolostorkertekben gyógynövényként termesztett Rosa gallica Officinalis. Igazi különlegesség a ’Conditorum’, amely számos nyugat-európai kertészet katalógusában magyar rózsa néven szerepel. Nem tudni, hogy honnan ered a név, az azonban bizonyos, hogy a magyar cukrászok is használták édeskés ízű szirmait készítményeikhez.