Férfibirodalomba lép, aki Koncz Gábor vendége. A kapunál terepjáró, és elkerített rész Bellának, a vadásztárs hannoveri vérebnek. A ház mögött füstölőkamra a vadhúsokhoz, a Koncz-féle szarvasszalámihoz. Körben minden zöld: a fű, a falra futó Wisterialombja, a szőlőlugas, a gyümölcsfák. A tömör téglakerítés tövében kerti tó, partján nádassal. Amíg mutatja, végig is gereblyézi a víztükröt, kiszedi a hullott leveleket – mindennapi rutin – mondja, majd száraz kenyeret szór a tóba. Megpezsdül a víz, ahogy csapatban kavarognak föl a mélyből a halak. Akárcsak Koncz Gábor emlékei.
„Kisanyám, nem fagytak el a rügyek”
– Kezdő színész koromban hazajárva Keresztesre hallgattam éjszakánként az autóban a rádiót. Egyszer bemondták, hogy mindenki füstöljön a gyümölcsösben, mert jönnek az áprilisi fagyok – legyintettem: „mit érdekel ez engem?”, és kikapcsoltam. Másnap reggel anyám épp sütötte a rántottát, mikor kivágódott az ajtó, apám berohant, és euforikus boldogsággal újságolta neki: „Kisanyám, nem fagytak el a rügyek!” Akkor fogalmam sem volt, hogy ez miért olyan nagy dolog, arra
gondoltam, egynapi filmes gázsimból meg tudnám venni az összes gyümölcsüket. De ma már értem az aggodalmukat, az örömüket. Ma már reggelenként én is járok, és nézem, melyik rügy jött elő, hajt-e a szőlő, rendben van-e minden.
• Valami nagyon megváltozott. Pedig az első filmet azóta már három és félszáz követte, a gyümölcsökre ma is bőven futná…
– Nem tudják ezt a pestiek elképzelni, milyen érzés a saját kertem termését szedni! Huszonnégy fám van, tavasztól őszig, cseresznyétől körtéig érnek. Mikor a hőségben hideg gyümölcslevessel kínálom a vendégeket, és saját citromfáim gyümölcséből facsarok a limonádéba, annak még az íze
is más! Konyhakertem nincs, de két nagy tő paradicsomot a lányaim kedvéért ültettem, ha jönnek az unokákkal, tudjanak róla napsütötte, érett paradicsomot szedni.
Ház saját tervek szerint
• Hogy a szülői ház és a falu milyen tartást adott, az nemcsak az önéletírásodból derül ki, de átsüt a szerepeken is. Balázs József drámai erejű Fábián Bálintja, vagy Sinka István Fekete bojtára ennek a világnak a legmarkánsabb képviselői.
– Nekem nem kellett kitalálnom ezeket a parasztembereket, hiszen éltem a sorsukat. Ez az én nyelvem, az én világom. A Magyarok című filmben Fábián Bálint figuráját édesapámról másoltam. Fábri Zoltán
rendező hazaküldött: „hozd el apád ruháit”. Azt viseltem, amit anyám ezerszer kimosott, megfoltozott.Apámtól való az egyik idézet is a filmben: „Hogy tudsz te fiam Pestre menni? Én már ha a vásárba megyek, akkor rosszul érzem magam”.
• A főiskola és a szakma a fővároshoz kötött, de Pestből hamarosan a Dunakanyar lett.
– Már harmadéves koromban itt telepedtem le, ez a második hazám. A víz mindig vonzott, kijártam kajakozni a Római-partra. Szeretek veszélyesen élni, fiatalkoromtól vízisíelek, lovagolok. Errefelé minden fűszálat, bokrot, a Duna minden örvényét ismerem, nem is akarok innen mozdulni! Három házat építettem, mindet a környéken, és mindet a saját terveim szerint. Az első telek
közvetlenül a parton állt, és forrás fakadt rajta, ez a mostani házam közel van a tanyához, ahol a lovaimat tartom. Amikor megvettem a telket, nem volt még itt más épület.
• Néhány éve itt járva, emlékszem, még kaszálórétre nézett a kert, ma már lakóutcák veszik körül.
– Az építkezést a téglakerítéssel kezdtem, ez lezárja a teret. Utána készült el a tó, végül a ház. Mindenképp akartam a közelembe vizet, tavat, törtem a fejem, hogyan is legyen. Kimentem az országútra, és leállítottam egy embert, nagy markológéppel. Mondtam, tavat szeretnék, nézze már meg.
Idejött, kérte, rajzoljam körül, hol akarom. Nekiállt, és meglepetésemre azonmód megcsinálta. Minden mesterségnek megvan a maga zsenije! Néhány óra alatt kimarkolta három méter mélyen, elsimította, padkát is csinált, de még a földet is elterítette szépen. Nagy szerencsém volt vele. Amíg dolgozott, főztem neki jó szarvaspörköltet.
• A ház se szokványos építmény, egyetlen hatalmas, kerek központi tér uralja, csupa üveg és fény.
– Megterveztem októberben, és már a félkész házban szilvesztereztem. Ha nem színésznek megyek, építész lettem volna. Építész barátaim jönnek is lefotózni, de a tervezésbe senkinek nem engedtem beleszólni. Én lakom itt, én tudom, miben érzem jól magam! Az élet a paraszti világban egy térben zajlik, itt is megvan a tér, ahol a nagy kerek márványasztalt körbeülhetjük. Itt főzök és itt a tévé, amit késő éjszaka is
nézek, innen nyílik minden, a lányom szobája, a pingpongterem, az úszómedence, a műhely, innen lépek ki a teraszra, a kert be. Tudósok kiszámolták, hogy aki két-szintes házat épít, az másfél évet a lépcsőn tölt az életéből. Én meg inkább élni szeretnék addig is.
• Az üvegezett kupolának is nagy „tudománya” van.
– Úgy terveztem a házat, hogy hat órakor épp rám süt a nap, akkor kelek. Éjjel meg látom az ágyból a holdat, a csillagokat, az űrhajókat. Gyönyörű, mikor onnan fölülről hirtelen bevág a holdfény.
Nekem az szürke
Hétszámra nem lehetett lenyírni a füvet a sok esőtől, a csúszós, vizes fű pedig „összefogva” a robbanómotoros fűnyíróval, megtette a magáét: Koncz Gábor levágta
a nagylábujját. Egyedül volt, elkötötte a sebét, és Dunakesziről sérülten száguldott be autóval a kórházba, berontott a műtőbe, s az orvos barátja előtt ájult el. Így történt, hogy néhány hét múlva a Madách színházi Nagyvizit ősbemutatóján gipszelt lábú beteget játszott.
• Sok ember úgy véli, hogy a kert mindenképp valami cifra, tarka virágos hely. Ez a kert pedig annyira zöld!
– El tudsz engem képzelni, tarka kis virágoskertben? Itt tavasszal a gyümölcsfák rügyeznek, bimbóznak, akkor az a virág a kertben. Nem szeretnék itt sokfélét, ha minden színes, akkor nekem az szürke. De ha a sok zöldbe bedobunk egyetlen színt, akkor az robban. Ezért választottam a lilaakácot (Wisteria); csodaszépet láttam egyszer vidéken, vettem belőle többet. Futtatom, cserépben is nevelem, nagyon tetszik.
• Több művészt megihletett már. A francia impresszionista Monet egész sorozatot festett róla, itt meg a kertben még a lila szilva- és szőlőszemek is mintha „hozzáöltöztek” volna.
– A szőlőt mindig irigyeltem, ha láttam valahol a szép telt fürtöket. Aztán a lugast is megcsináltam magam, vettem hozzá négy ellenálló szőlőtövet. Az a baj, hogy nem értek a permetezéshez, metszéshez.
Meghirdettem, hogy kertészt keresek, de mikor nekiállt metszeni, azt kérdezte, most melyik részét vágjam le, művész úr?! Végre találtam egy helyi parasztembert, aki a sajátjaként gondozza.
• Úgy tudtam, jó barátod, Madaras József tanított metszeni, te pedig őt kaszálni.
– Józsi erdélyi gyerek volt, nagyon értett a gyümölcsfákhoz, jól metszett, és szerette a kertet. Kaszálni viszont nem tudott. Engem apám még főiskolás koromban is hazarendelt aratásra, nem érdekelte a színház, a filmforgatás. Úgy láttam, a vidékiek szemében lehettem én akármilyen színész, ha nem tudtam volna kaszálni, nem volnék ember. Még készül néhány fénykép, fotós kollégámmal indulunk. A házigazda búcsúzóul bodzaszörppel kínál minket – vidéki föllépéseken ilyen házi finomságokkal lepik
meg –, de a poharat nem engedi elöblíteni:
– Itt csak én mosogathatok! Nő nem! Isten őrizz, még itt marad. Nem lesz több feleségem, és nem lesz több házam se!
