A Bloom kiállítás olyan az íreknek, mint a Chelsea Flower Show az angoloknak. Talán nem helyes ezt a két eseményt így összehasonlítani, ám ebben az esetben ez szinte kézenfekvő, lévén a két ország sajátos kapcsolatban egymással, másrészt a két esemény valóban azonos célcsoportot vonz és a kiállítások tematikája is nagyjából ugyanaz.
A főszereplők a nagy gonddal megtervezett és létrehozott kis témakertek, a látogatók pedig Dublinban is a kertek, a növények barátai. Belőlük Írországban is rengetegen élnek, a Bloom idején pedig hosszú tömött sorokban érkeznek a Phoenix parkba. 2010-ben öt nap alatt több mint 90 ezren látták a valóban kellemes kikapcsolódást és látványt ígérő Bloom-ot, amely az egész családnak kínál nem csupán látnivalót, hanem piknikezési lehetőséget, aktív tevékenységet. És ez lehet a legnagyobb különbség az angliai Chelsea-vel szemben, ahol a sajátos területi adottságok miatt az érdeklődők óriási tömege alig fér el a londoni kerület kórházának területén. (…)
































