Meredek hepehupás földúton, kacskaringós kis utcákon közeledünk a telekhez. Mögöttünk már a faluközpont, erre kifelé inkább a gyümölcsösök, hétvégi kertek áznak a késő őszben. Alattunk kibomlik a völgy látványa, körben ködbe burkolózó hegykaréj. A kocsiban hirtelen fölkapja a fejét és lelkesen figyel Janka, a professzor kutyája. Megérkeztünk!
Ami ezután következik, az nehezen foglalható szavakba, legalábbis röviden. Hiszen a többszintes, mészkőlépcsőkkel és kerek tipegőkövekkel összekötött, teraszos elrendezésű kert megannyi virágszigettel, önálló kicsi kerttel, sajátos hangulatú részletekkel, mutatós szoliterekkel, díszfákkal – egy tekintettel befoghatatlan: sziklakert, változatos pozsgáskert, örökzöldek, hagymások, tűlevelűek és mediterrán különlegességek kis birodalma. Van japánkert japán fagyallal, japán fűzzel, harmincféle apró japánjuharral, zöld-sárga-bíbor árnyalatban. Több rózsaágyásban a kedvenc, százötvenfajta gyönyörű rózsa nyílik, a másik kedvencnek, a százötven különböző színű-formájú árnyékliliomnak is vannak szigetei. A házigazda bujkáló mosollyal nyugtázza meglepődésem:
– Kertész ismerősömtől tudtam meg, hogy ez kínai kert. A kínai kertben ugyanis nincs „grand dizájn”, nagy elrendezés, minden kis résznek a saját környezetével kell harmóniában lennie, és ha onnan kilép az ember, akkor belép egy másikba, aminek semmi köze az előzőhöz, de annak is megvan a maga harmóniája. Amikor végignézte az egészet, azt mondta, hogy ez közelít ahhoz a koncepcióhoz. Pedig én nem akartam semmiféle dizájnt művelni, a növények érdekeltek, és ha már itt vannak, úgy legyenek elrendezve, ahogy jó nekik. Van, amelyik napot szeret, van, amelyik a félárnyékot, árnyékot. A már meglévők befolyásolják a következőket, úgyhogy a kert saját magától lesz ilyen, én csak gondozom. Kísérletező, botcsinálta kertész vagyok.
Jupiter szakálla
• Akinek életében volt akár tenyérnyi kis kertje is, az tapasztalhatta, mennyi törődés kell ahhoz, hogy „magától” működjön. Hát még egy ilyen mesebeli kert. Tanár úr, hogy adta a fejét kertművelésre?
– A Börzsönybe kirándulva gyakran vitt errefelé az utunk. A feleségemnek megtetszett a falu hangulata, a ház előtti padon üldögélő nénikkel. Miután eladtuk a balatoni nyaralót ’92-ben, megvettük itt a fölső telket. Se víz, se kerítés. Gondoltuk, remek kiindulási pont lesz a börzsönyi túrákhoz. Hát, nem kirándultunk soha többet – nevet. Viszont elkezdtem ültetni, komfortosítani. Tíz év múlva a szomszéd házra is kiírták, hogy eladó. Aggódtunk, hogy ki jön majd ide, inkább megvettük azt is. Egybenyitottuk a két, 250 négyszögöles telket.
• Domboldali kertnél kínálkozik a lépcsőzetes elrendezés, azzal kezdte a munkákat?
– Nagy küzdelem volt az elején, hogy a meredek telkekből használható teraszok legyenek. Ráadásul én nem a távoli jövőnek ültettem, ahogy kertész barátom tanácsolta, hanem azt akartam, mielőbb legyen szép a kert. Sok fát, bokrot telepítettem. Ezzel az is együtt jár, hogy a gyorsan fejlődő, túlnőtt fákat idővel ki kell vágni. Tavaly tizenháromtól vettem búcsút.
• És mi szerint gyarapít, hogyan válogatja ki, „kit hoz a házhoz”?
– Főleg könyvekből. Ha kertészetekbe megyünk, s a feleségemnek vagy nekem nagyon megtetszik valami, akkor én mindig mondom, hogy már nincs hely – de azért csak hazahozunk egyet, és valahogy szorítunk neki helyet.
• Megszámlálhatatlan növénykülönlegesség, és mindhez fűződik valami személyes történet.
– Úgy hatszázan vannak. Nézze, milyen szép itt ez a koreai fenyő, 
a tanszéktől kaptam, amikor nyugdíjba mentem – mutat egy különös fát, ami formára fenyő, ám dús, szinte pozsgásra emlékeztetnek a levelei. Ez a kihalófélben lévő mediterrán növény, a Jupiter-szakáll – sétálunk tovább a finom, ezüstös levelű örökzöldhöz. A római botanikus kertben láttam meg, és azt írta róla a szakirodalom, hogy kipusztulóban van, mert a magja nem kel ki. Igen ám, de miért? Mert a csíra nem tud kijönni belőle. Szereztem néhány magot, és smirglivel megdörzsöltem őket. Négy példányt sikerült fölnevelni. A törpe Ginkgo bilobát bonsaiként kaptam ajándékba, de amikor kiderült, hogy mindenhová vinni kell magammal, mert naponta kétszer öntözni kell, fellázadtam, és ősszel kiültettem. Ilyen nagyra nőtt!
• Takaros fácska lett, meghálálta, hogy nem kell kényelmetlen, szűk „cipőben” feszengenie.
– Van kis növésű fám is: a törpe, vízszintesen növő tölgy. A margitszigeti víztorony mellett élő embermagas és széltében elterülő érdekes tölgyből lett átoltva. Vele ellentétben az oszlopos bükk sudár termetű, azt a 70. születésnapomra kaptam, 12 éve.
• Ha jelképes növény, akkor a gazdájának szép kilátásai vannak, mert ez a bükk igen életteli, gyarapodó fa.
A világ legcsúnyább rózsája
Körbejárjuk a teraszokat, megcsodálom a flamingójuhar fehérszegélyes, őszszínű leveleit, a duplatörzsű cukorsüvegfenyő középen nőtt kis „bociját”, a lángvörös begóniákat, megsimítom a selyemakác, a mamutfenyő meglepően puha lombját, a japán istenfa cérnavékony kis levélkéit, beszívom a koreai fűszercserje illatát, és közben megtudom, hogy a sok szépség közt akad olyan is, amely épp a csúfságától volt ellenállhatatlan.
– Olaszországban egy kertészetben figyeltem föl erre a rózsára. Az eladó nagyon kedvesen le akart beszélni róla, hogy van sokkal szebb, de én ragaszkodtam hozzá. Aztán megnéztem a neten és kiderült, hogy a leghíresebb rózsaszakértő szerint ez a világ legcsúnyább rózsája. Görbe levelei és ritkás virágai olyanok, mintha forró vízből rántották volna ki. Jól éreztem én, hogy el kell hozni.
• Szerelemre nincs magyarázat. Egyéb kerti szenvedélyek is elragadták?
– A legtitokzatosabb növényünk, még a nevét se ismerem – pedig biológusként mindnek illene tudnom a latin nevét is –, egy zöld virágú hagymás. Feltűnően hosszú, mutatós száron hozza különös virágait. A palermói botanikus kertben csodáltuk meg, volt rajta picike fiókhagyma, hát attól megszabadítottuk, olyan „rosszul állt” neki. Tudja: csókot és virágot… lopni nem bűn – nevetünk. – Itthon elültettem, most az üvegfolyosó dísze. Még tavaly télen a pincében kezdte hozni a bimbókat, és azóta folyamatosan sorra nyitja őket. Érdekes, elegáns jelenség.
• Etológusként az emberek, állatok viselkedését tanulmányozza. Vajon a növények természetét is ilyen szemmel figyeli?
– A növények abban különböznek az állatoktól, hogy lassabbak. Kuporognak egy helyen, szorongatnak egy követ, hogy el ne fújja őket a szél, és mindent lassabban csinálnak. De mindegyik él, jeleket ad, igényei vannak, és ha az ember nem találkozik velük nap, mint nap, akkor előbb utóbb valami bajuk lesz. Biológusként nem látok alapvető különbséget.
• A kertészkedők beszámolnak olyan növényekről, amelyek nem állják egymást, például leszáradnak a szomszéd fa felé hajló ágaik.
– Az effajta „mitogenetikus hatást” nem tudták tudományosan megerősíteni. Egy orosz ember találta ki, s egy nemzetközi konferencián mondták szellemesen, hogy a „mitogenetikus hatás” a Moszkvától való távolsággal csökken. Félre lehet érteni a növények igényeit. Nekem is van olyan mirtuszlevelű bukszusom, amit több helyre is átültettem, mert sorra úgy tűnt, hogy tönkremegy. Végül megleltem a helyét a cseresznyefával szemben. Kivirult és remekül él. Ennek csak az lehet az oka, hogy ott kapja azokat a fény- és nedvességviszonyokat, amiben jól érzi magát. Persze sokféle dolog történik a kertben, és lehet rá filozofikus és tudományos magyarázatokat keresni, de az kicsit más.
Aki csillag az égen
• Kutatásaiban nagy szerepük van a kutyáknak, erről népszerű könyveiben is olvashattunk. Hogy mozog Janka, és az elődei, Bukfenc és Jeromos a kertben?
– Csak Jankával volt némi gond eleinte, mert mindent összefogdosott. Szájában hozott megmutatni varangyot, madarat, és szegények ezt eléggé megsínylették. Viszont kezdettől kerttisztelő kutya, sose piszkít ide, és nem tapossa ki a virágágyásokat. Én egy kutyámra se szóltam rá, mind magától megtanult mozogni a kertben, ahogy a lakásban is. Villámgyorsan megértik, hogy úgy kell viselkedni, ahogy az emberek viselkednek, ezt külön tanítani se kell, remek érzékük van rá. Ha reggel mondom Jankának, hogy megyünk, rögtön felvillanyozódik, szót fogad, csak már induljunk. Itt őzek vannak, nyulak, sünök, az nagyon izgalmas neki.
• És Önnek? Hogy képzeljem el, két tudományos előadás közt kijön, és szó szerint „ásó-kapa”, nekiugrik?
– Kora nyártól őszig itt vagyok, a számítógépem a kerti asztalon. A kert állandó teendőket ad, naponta végignézem a növényeket. Az a szép kert lényege, hogy az ember minden növénnyel jó viszonyban van, és észreveszi, ha megtámadja őket valami betegség, kártevő. Akkor rögtön be tud avatkozni. Nem elég messziről nézegetni, hogy milyen szép. Mindig tevékenykedek, a fakivágáshoz és a vörösagyagos talaj ásásához hívok csak segítséget, és a gyomlálásban segít nekem néha Marika, egy kedves nógrádi asszony. A többit magam végzem.
• Nagy a terület, itt bőven akad munka, ez tartja ilyen kitűnő kondícióban?
– Minden idős embernek kell valami fizikai munka, mert különben tönkremegy. Itt hajolni, forgolódni, lépcsőzni kell. A fizikai foglalkoztatásom fél évre biztosítva.
• Egy szorgalmas nap után, ha kiül a teraszra és fölnéz az égre, eszébe jut, hogy ott az Önről elnevezett csillag a Nagy Kutya csillagképben? Ennél szebb szakmai kitüntetés nem létezik!
– Innen nem lehet látni, csak novemberben, de akkor gyakran takarják felhők. Úgyhogy inkább csak gondolhatok rá – főleg, ha így emlékeztetnek…
