0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Divatosak a díszfüvek

A díszfüvek mind nagyobb népszerűségnek örvendenek a magánkertekben és a közterületeken egyaránt, főként sokféleségüknek (még az adott fajon belül is nagy változatosságuknak), jó társíthatóságuknak (évelőkkel, cserjékkel), jó gyomelnyomó képességüknek, és igen tág tűrőképességüknek köszönhetően. Sok fajuk igen hosszú ideig díszíti kertjeinket, parkjainkat, és többségükben csak kevés gondozást igényelnek. geometriai jellegük miatt kitűnően használhatók modern kertjeinkben, a városokban, közterületeken.

Az igen sok fajt és fajtát felvonultató díszfüveket sokféleképpen csoportosíthatjuk. A díszítőértékük alapján lehetnek lombjukkal, virágzatukkal vagy növekedési jellegükkel díszítők, és elkülönítünk örökzöldeket és lombhullatókat. A legfontosabb csoportosítási szempont, a fejlő-désük jellege szerint három nagy csoportba oszthatók, azok ismerete segíti a helyes kertépítészeti használatukat.
Növekedésük alapján három típust különböztetünk meg. A hidegben növő díszfüvek főképp hűvös időben, tavasszal és ősszel fejlesztik lombjukat, majd tavasz végén vagy nyáron virágoznak, magot érlelnek.
Már a kora tavaszi hűvös időben kihozzák friss lombozatukat. A gumós franciaperje (Arrhenatherum bulbosum var. elatior ’Variegatus’) már tél végén elkezd növekedni. Amikor a hőmérséklet 24 °C fölé emelkedik, és nő a napsütéses órák száma, akkor hozzák ki virágzati szárukat, leáll a vegetatív fejlődésük (szélsőségesen meleg időben akár vissza is húzódhatnak). Az enyhébb, hűvösebb idő beköszöntével újra vegetatív fejlő-désnek indulnak, különösen azok a díszfüvek, melyek a nyár folyamán visszahúzódtak vagy visszavágtuk őket. Sokuk színes, mutatós lombú, a többségük lombhullató. Sokuk hazánkban is őshonos.
A melegben növő díszfüvek 24 °C alatt egyáltalán nem, vagy alig növekednek, efölött azonban hirtelen és gyorsan kifejlődik a lombozatuk, majd nyár köze -pén-végén vagy ősszel hozzák mutatós virágzatukat. Idetartozik például a pampafű, a japánfű és a tollborzfű. (Velük lapunk későbbi számában foglalkozunk
részletesen.)
Akadnak kivételek, melyek nem sorolhatók be a két nagy csoportba. Ezek főleg örökzöldek, például a sásfélék (Carex)és a fűszerű, de valójában rendszertanilag nem a fűfélékhez tartozó nemzetségek
(Acorus, Liriope, Ophiopogon).
Most a hidegben növő díszfüveket veszszük sorra.
Az örökzöld zabfű(Helictotrichon semper virens) közepes méretű (40-50 centiméter), igen szárazságtűrő és hosszú életű, kékesszürke lombú faj. Tavasszal frissen előtörő, hamvas kékesszürke, kissé szúrós levelei az év végéig díszítenek, kitűnő védelmet nyújtanak a bolygatás és taposás ellen. Lombozata enyhébb teleken örökzöld, a nyáron megjelenő laza bugavirágzata nem jelentős. Remek szárazság- és melegtűrő faj. A szürkéskék lombszínű füvek között kitűnő választás, mivel a közismert deres csenkesznél (Festuca
glauca)nagyobb méretű és hosszabb életű, a megjelenésében hozzá hasonló homoki hajperjéhez (Leymus arenarius) képest pedig sokkal könnyebben kezelhető, nem tarackol, és egyáltalán nem gyomosít. Tavaszi tőosztással könnyen szaporítható.
Árnyékos területek kitűnő talajtakarója a terjedő tövű, örökzöld erdei perjeszitytyó (Luzula sylvatica). Fényeszöld, széles levelei sűrű csomóba rendeződnek, ívesen széthajlók. Felálló, 50 centiméter magas barnás kalászai tavasszal jelennek meg. Hosszú életű, jó gyomelnyomó képességű talajtakaró, amely szárazabb és árnyékosabb területeken is szépen díszlik.
A gumós franciaperje (Arrhenatherum elatius subsp. bulbosum) hazánkban is honos, 30 centiméter magas fű. A kertépítésben az alapfajt nem, csak a fehértarkán csíkozott ’Variegata’fajtáját ültetik. Érdekessége, hogy gyökerei raktározó gumók ká módosultak (neve is erre utal), melyek sűrűn, gyöngysorszerűen rendeződnek egymás alá. Ezekkel a képletekkel lassan, közvetlenül a földfelszín alatt terjed. Virágzatának díszítőértéke elhanyagolható. Meleg nyarakon visszahúzódik, hogy aztán ősszel friss lombja megújult
erővel törjön elő. Félárnyékos részekre ültessük. Őszi vagy kora tavaszi tőosztással könnyen szaporítható.
Az előző fajhoz hasonló növekedésű és viselkedésű, annál egy kicsit magasabbra
növő (45 centiméteres) fűféle a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis). A szép aranysárga lombú ’Aureovariegatus’fajtát ültethetjük a kertjeinkbe. Nem túl feltűnő kis rókafarokra emlékeztető virágzata tavasz végén jelenik meg. Virágzás után vágjuk vissza, hogy rendezettebbnek tűnjön. Különlegesen szép színe félárnyékban érvényesül igazán. Őszi vagy kora tavaszi tőosztással könnyen szaporítható.
Igen bő nemzetség a több mint 300 fajt magába foglaló csenkeszek (Festuca)csoportja. A túl sok vizet és a párát nem szeretik, ilyen körülmények között különféle gyengültségi kórokozók (pl. gombák) jelenhetnek meg rajtuk. A medvecsenkesz (F. gautieri) kivételével mindegyikük lombját érdemes időnként visszavágni, az elöregedésüket megelőzendő pedig néhány évenként szétosztani a töveket. A fajtákat tőosztással, az alapfajokat magvetéssel és tőosztással is szaporíthatjuk.
A csenkeszekhez képest viszonylag hoszszú életű a smaragdzöld lombjáról méltán híres medvecsenkesz vagy medveszőr csenkesz (Festuca scoparia syn. F. gautieri). Sünszerűen szétálló, szúrós, merev lombjával örökzöld párnát alkot. A mediterrá neumban honos, jó szárazságtűrő faj.
A csenkeszfajok közül a derescsenkesz(Festuca glauca syn. F. pallens)a legnépszerűbb. Egyik alfaja (pannon deres csenkesz, Festuca pallens subsp. pannonica) nálunk is honos, védett növény. Alacsony termetű faj (15-20 centiméter), sűrűn álló, kékesszürke, szálas leveleivel szép örökzöld párnát képez. Mutatós virágzata a tavasz végén, a fajtától függően 20-40 centiméterre emelkedik ki a lombozatból. A kalászok először ezüstösek, majd homokszínűre váltanak. Jó vízáteresztő talajba, napos kertrészbe ültessük. Kitűnő sziklakerti növény, de szegélynövényként is megállja a helyét. Sok fajtája ismert: az ’Azurit’szép zömök növekedésű, erőteljesen ezüstös lombszínű fajta; az ’Elijah Blue’ talán a legstrapabíróbb és leghosszabb életű fajta, élénk ezüstkék lombbal; a német nemesítésű ’Uchte’fajta szép acélszürke lombszínét még télen és kora tavasszal is megtartja.
Említést érdemel még az előbbi fajoknál magasabb termetű, lágyabb, zöld lombú, ívesen visszahajló örökzöld atlaszcsenkesz (Festuca mairei). Sokat tűrő igénytelen faj, a felsoroltak közül a leghosszabb életű.
Az árvalányhajak (Stipa)nemzetségéből a Dél-Európában honos óriás árvalányhaj (Stipa gigantea) érdemel említést. Lassan terjedő tövű, igen strapabíró örökzöld, melegigényes faj, télállóságáról még kevés a tapasztalatunk. Lombja csupán 50 centiméteresre nő, virágzatai azonban embermagasságot is meghaladva emelkednek a lomb fölé. Elsőrendű szoliter, nagy laza kalászvirágzatai csodaszépek, ahogy a szél mozgatja őket, vagy ahogy a nap átsüt rajtuk. Magvetéssel vagy tőosztással szaporítható.
Régebben az árvalányhaj nemzetségbe tartozott a keskenylevelű vagy mexikói árvalányhaj (Stipa tenuissima), a botanikusok azonban az amerikai földrészen honos Nassella nemzetségbe sorolták, így Nassella tenuissima a jelenleg érvényes tudományos neve. Alacsony termetű (40 centiméteres), kecses, légies megjelenésű, finom szálú smaragdzöld lombja az enyhe szélben ringva igen mutatós. Nyáron megjelenő, arany hajtincsre emlékeztető virágzata sokáig díszít. Meleg- és napfényigényes faj, télen a rossz vízáteresztésű talajokban szenved. Néha elszórja magját, és ezzel jól terjed, így magvetéssel könnyen szaporítható.
A Nyugat-Európában igen népszerű kékperjék (Molinia) nemzetségének két tagját ajánljuk. A kisebb méretű (60-120 centiméteres) nyugati kékperje (Molinia caerulea)hazánkban is honos lombhullató faj, zöld lombja ívesen széthajló, zömök virágzatai hengeresek, sötét kékeslilák, töve lassan terjedő, ősszel sárgára színeződik. Sárgatarkán csíkozott levelű, széthajló, kerekded foltot adó fajtáját, a ’Variegata’-t félárnyékos
kertrészbe ültessük. Közepes termetű (1 méteres), sűrű sötétzöld lombú fajta az ’Edith Dudszus’, a lomb fölé emelkedő, majdnem fekete virágzattal. Oszlopos megjelenésű a ’Moorhexe’, napos vagy félárnyékos, kissé nedvesebb kertrészekben érzi jól magát.
A magas kékperje (Molinia arundinacea)előző rokonánál jóval nagyobb termetű (180-240 centiméteres), különlegesen szép, hazánkban szintén honos faj. Lombozata 60-80 centiméter magas, sűrűn álló sötétzöld levelekkel. Azok közül kiemelkedik a változó magasságú, de hosszan kinyíló sárgásbarna virágzata. Légies megjelenésű virágzatait a szél könnyen meglebbenti (különösen a ’Windspiel’ nevű fajtánál), a laza bugákon a napfény szépen átszűrődik (különösen a ’Transparent’ fajtánál). Őszi lombszíne aranysárga. Számos fajtája közül az aranybarna virágzatú ’Karl Foerster’szoliterként, háttérnövényként, de csoportosan ültetve is mutatós.
Hazánkban is honos a sűrű növekedésű, alacsony termetű (20 centiméter) lágy selyemperje (Holcus mollis). Fehértarkán csíkozott lombú változatai (’Jackdaw’s Cream’ és ’Variegatus’)a legszebb tavaszi fehértarka fűfélék, virágzatuk nem jelentős. Félárnyékba valók, őszi vagy kora tavaszi tőosztással könnyen szaporíthatók.
Szintén honos nálunk a közepes termetű, sűrű zsombékot alkotó közepes rezgőfű(Briza media). Szív alakú, tobozszerű kalászai laza bugákban állnak, tavasz végén nyílnak, és enyhe légmozgás hatására is
megrezdülnek (magyar neve is innen ered).
A fehértarka lombú ’Russels’ nevű fajtája igen mutatós, de az alapfajhoz képest gyengébben virágzik. Igénytelen, hosszú életű, a talajban nem válogat. Napfényben vagy félárnyékon, természetközeli kertekben is sikerrel megtelepíthető, virágzatai vágott és száraz virágként is felhasználhatók. A fajtákat tőosztással, az alapfajt magvetéssel és őszi vagy kora tavaszi tőosztással szaporíthatjuk.
A sédbúzák (Deschampsia) népes nemzetségéből díszkertészeti szempontból a gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa) érdekes. Hazánkban is honos, de egész Európában, sőt Amerikában is él, így igen sokféle változatát nemesítették. Közepes termetű örökzöld fűféle, sűrű sötétzöld lombja a fajtától függően 30-50 centiméteres. Hosszú életű, a növekedése erőteljes, de nem agresszív. Virágzatai a nyár folyamán tömegesen jelennek meg sárgás, barnás és zöldes színekben, laza virágbugái
légies megjelenésűek (angol neve a „hajfű”, finom textúrájú virágzataira utal), a virágzattal együtt 60-120 centiméteresre nő-nek. Elvirágzott virágszárai akár a télbe nyúlóan is díszítenek. Tömegesen ültetve
virágzatai és elvirágzott virágszárai különösen szépen mutatnak ellenfényben. Fajtáikat méretük, virágzási idejük és virágzatuk színe alapján különböztetjük meg. A ’Bronzeschleier’bronzos, a ’Goldtau’sárgászöld
virágú, a legfinomabb textúrájú változat, míg a ’Tardiflora’ és a ’Tauträger’ halványzöld virágúak. Napon, félárnyékban, nem túl száraz talajokon kitűnően érzik magukat. Sötét háttér elé, díszfüves ágyásokba,
évelőágyásokba – sötét lombú vagy virágszínű évelőkkel vegyesen – és tömegesen is ültethetjük, de talajtakarónak is kiváló. Az alapfajt magvetéssel, a fajtákat pedig őszi vagy kora tavaszi tőosztással szaporíthatjuk.
Hazánkban is régóta ültetett, közismerten strapabíró a közepes termetű (80 centiméter), erőteljesen terjedő tövű, igénytelen pántlikafű (Phalaris arundinacea). Legismertebb fajtája a fehértarkán csíkozott levelű, rózsaszínes árnyalattal kihajtó ’Picta’.A szép fehértarka a ’Feesey’, levelének középső része határozott krémfehér. Tavaszi friss hajtásai, illetve a lombja az őszi hidegben rózsaszínes tónust kap. Az alapfajnál kevésbé erőteljesen terjedő változat. Az ’Aureo va riegata’hasonlít a ’Picta’-ra, de lombja inkább krémsárga. A nagyon mutatós új szelekció, az ’Arctic Sun’levelei hosszában intenzíven aranysárgán csíkozottak. A pántlikafüvek a napon és félárnyékban is jól érzik magukat.
Ha tavasz végére szétesik a bokra, vagy felkopaszodik, bátran vágjuk vissza, újra zömök és mutatós lombot nevel. Őszi vagy kora tavaszi tőosztással könnyen szaporítható.
A hidegben növő díszfüvek csoportja igen sok fajt és fajtát számlál, többségük lombhullató és hazánkban is honos, ezért biztos, hogy a kertjeinkbe és parkjainkba telepítve is jól fogják érezni magunkat. A fe hértarka-sárgatarka lombú fajták a napégésre érzékenyebbek, ezért félárnyékba vagy lazább lombú fák alá ültessük – ahol a hagymásokkal és a tavaszi virágos évelőkkel jól társíthatók. Ha a nagy nyári melegben megcsúnyul a lombjuk, akkor vágjuk őket vissza, őszre megújulnak. A szürke lombú fajok és fajtáik (Festuca, Helictotrichon, Koeleria )viszont a napot kedvelik.

Szárazságtűrő

Az Amerikai Egyesült Államok legkedveltebb díszfüve a lombhullató hibrid nádtippan (Calamagrostis x acutiflora), szülőfajai (C. epigeios és a C. arundinacea)hazánkban is őshonosak. Tavasszal korán kihajtó lombozatával, majd a nyár elején megjelenő és hosszan nyíló, rózsaszínes árnyalatú, sárga virágzatával, végül az elvirágzott virágszáraival is díszít. Nagyon jó szárazság- és melegtűrő, hosszú életű faj, kertépítészetileg sokrétűen felhasználható, habitusa miatt jól illik városi környezetbe. Vegyes ágyásokba, évelőkkel és cserjékkel is összeültethető, térelválasztónak, háttérnövénynek is kiváló. Nem gyomosít, mivel magjai szinte mindig sterilek, nem, vagy alig csíraképesek. A zöld lombú, keskeny, feltörekvő 140 centiméteres magasságot elérő ’Karl Foerster’fajtán kívül különféle mutatós levelű tarka fajtái (pl. ’Avalanche’, ’Eldorado’, ’Overdam’) is kaphatók. Őszi vagy kora tavaszi tőosztással könnyen szaporítható.

Forrás: