Vajon a nagyobb fák alatt miért nem érzik jól magukat a kisebb termetű növények? Mindenek előtt a mély árnyék és a vízhiány miatt, a sűrű lombon jóval kevesebb eső hatol át, ráadásul a fa kiterjedt gyökérzete még azt a keveset is elszívja, ami lejutott oda.
Sokat hallhatunk az allelopátiás hatásról, ami azt jelenti, hogy egyes növények által termelt vegyületek más fajokra mérgezők.
Ezt tartották például a diófáról. Ám amerikai egyetemeken kimutatták már, hogy a „bűnös” juglon nevű vegyület csak a fekete dióban (Juglans nigra)és a szürke dióban (Juglans cinerea) található olyan mennyiségben, ami káros más növényekre. A mi közönséges diófánk (Juglans regia) olyan kis mennyiségben termeli ezt a vegyületet, hogy az nem fejt ki érdemi hatást a környezetére. Tehát inkább a gyökérkonkurencia és a mély árnyék okolható a nehézségekért.
A megoldásban a növényválasztásnak nagy a szerepe; inkább több, fiatal növényt ültessünk, mert azoknak kisebb gödröt kell ásni, így nem bántjuk a vastagabb gyökereket. A fa törzsétől legalább 30 centiméter távolságra kezdjük az ültetést, és onnan haladjunk kifelé, hogy semmiképp ne sértsük föl a kérget. Ha 1,5-2 centiméteresnél vastagabb gyökér kerül az utunkba, ne nyúljunk hozzá, inkább költözzünk kissé odébb a munkálattal. Az nem okoz bajt, ha néhány, két centiméternél vékonyabb gyökeret elvágunk, inkább
gyökérképzésre készteti a fát. Az ültetendő növény földlabdáját alaposan lazítsuk meg, amennyire lehet, terítsük szét a gyökereit. Ültetés után alaposan öntözzük be, majd mulcsozzuk a talajt fenyőkéreggel
vagy faaprítékkal. A mulcs ne kerüljön 20-30 centiméternél közelebb a fa törzséhez,
mert különféle gombás fertőzések megtelepedését segítené a kérgen.
Az ültetett növényeket rendszeresen lássuk el vízzel. Inkább ritkábban (hetenként), de akkor alaposan öntözzünk, és az első egy-két hónapban célzottan a növények gyökeréhez adagoljuk a vizet. A későbbiekben is gondoljunk arra, hogy ott szárazabb a talaj, mint a kert többi részén, tehát több öntözés szükséges. Időnként tehetünk a növények köré kerti komposztot vagy trágyaföldet, de ne vastagon, hogy ne takarjuk be túlságosan a fa felszínen lévő gyökereit.
A különféle fák eltérően viselik, ha a gyökereik körül áskálódunk. Érzékeny gyökerű a bükk, a hárs, a magnóliák, a tölgyek, a hosszútűs fenyők, a szilvafélék és a vadgesztenye.
Jól tűrik a bolygatást az almafélék, az ezüst juhar (Acer saccharinum), a fűzfélék, a galagonya, a páfrányfenyő (Ginkgo biloba),a lepényfa (Gleditsia triacanthos),a lucfenyők, a nyárfák, a nyírfélék, a platán, a tuják, illetve a nagyobb méretű diófa is.
Mindezek figyelembevételével a cserjék közül bátran ültethető fák nem teljesen zárt árnyékába a fűszercserje (Calycanthus floridus), a hólyagvessző (Physocarpus opulifolius), a hóbogyó (Symphoricarpos albus), a magyal (Ilex), a mirtuszlonc (Lonicera nitida) és fajtáik.
Az évelők közül minden olyan fajjal és fajtával kísérletezhetünk, amely a szakirodalom szerint árnyéktűrő, vagy netán száraz árnyékot is tűr.
Nagyon mély árnyékba inkább csak borostyán (Hedera helix), meténg (Vinca)és páfrányok ültethetők. A fenyőknél vegyük figyelembe, hogy jelentősen savanyítják a talajt. A lombhullató fák alá ültethetünk tavasszal virágzó hagymásokat, amelyek kifejezetten jól érzik magukat ott. Sok faj a fentiek közül nyárra teljesen visszahúzódik, ezért örökzöldekkel vegyesen ültessük. A tűzesőknek nagyon sokféle színváltozata kapható, amelyekkel igen szépen díszíthetjük az árnyékos helyeket, lombjuk tavasszal újul.
Megfigyelhetjük, hogy az ültetésre javasolt évelők többnyire az erdei aljnövényzet fajai, amelyekre természetes élőhelyükön ősszel ráhull az erdő lombja, ezt pedig senki nem takarítja el. A sok falevél a télen alvó évelőknek meleg takarót, majd később lassan lebomló tápanyagot nyújt.
Megfontolandó tehát, hogy érdemes-e a kertben eltakarítani a lombot az ilyen helyekről, hiszen így több jótól fosztjuk meg az élőhelyet (kivéve lassan lebomló diófa- és vadgesztenyelomb esetében). A tavasszal kihajtó évelők kinőnek a korhadó takaró alól, és hamarosan szép, viruló szőnyeget képeznek.
