0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Dalok virágnyelven

Ritka hely a világban, ahol a muzsika és a kert szépsége teljességben kivirágzik egy művészpár emberi összhangjából. Nikola Parov sokoldalú, virtuóz népzenész, Herczku Ágnes táncosként, népdalénekesként egyaránt figyelemre méltó jelenség. Közös zenei alkotómunkájukon éppúgy átsüt az öröm, a gyönyörködtetés, mint kertjük megteremtésén.

Ölyv köröz a csendes völgy fölött, szemben a budai hegyek koszorúja. Nagykovácsi hajdani szőlődombján kaptató utca meredek telkén áll a ház, fölötte már az erdő zöldell. A kert azonban csupa szín, szépen művelt zöldségágyások, sziklakertek, tarka évelők, rózsabokrok, virágzó díszcserjék szőttesében terméskő lépcső kanyarog a teraszok között. A köríves felső teraszt szőlőlugas árnyékolja, a magasból széles panoráma nyílik a tájra. Ebbe a látványba szeretett bele Nikola, mikor hozzáfogott az építkezéshez.
• Régi virtus szerint az igazi férfi meg tudja építeni a saját házát. Úgy hírlik, neked sikerült.
– Építész szemmel biztos kifogásolható itt-ott, nem túl precíz, de olyan, amilyet én szerettem volna. Először anyám lakrészét húztam föl, majd ahogy pénzem és időm adódott, apránként folytattam. Amikor belekezdtem, sokat dolgoztam külföldön, jól kerestem, de a vállalkozók olyan összegeket kértek, hogy leesett az állam. Él itt egy erdélyi kőműves, a barátomnak mondhatom, az előző házamat is ő csinálta lenn a faluban. Vele és a fiával kalákában építettük meg ezt.
• A kert nálatok éppolyan hangsúlyt kap, mint a ház. Ki a gazdája?
Válaszul Ági és Nikola egyszerre mutatnak egymásra. Összenevetnek, majd Nikola magyarázza:
–Közös a kert, de felosztjuk: rám várnak az erőt, vehemenciát, nagy nekiugrást igénylő munkák; fölásni a földet, elégetni a rengeteg gazt. A kis finom „piperedolgok” Ági keze alatt vannak.
• Illik is Ági légies, törékeny alkatához a szépítgetés.
– A történet úgy kezdődött, hogy amikor először hozzáfogtam metszeni a sárgarózsa-bokrot, Nikola szólt, hogy azonnal tegyem le az ollót. Ő ugyanis a nagy, burjánzó növényeket szereti. Akkor volt egy „vívás”, vajon szabad-e nekem hozzányúlni. Engem még a nagyapám tanított meg rózsát metszeni, és tudtam, hogy úgy szebben virágzik. Hát ez volt az első mérföldkő! Amikor Nikola is látta, hogy értek hozzá, akkor kaptam újabb területeket, pontosan körülhatárolt foltokat virágoknak, a többi hely a haszonnövényeké. Így kezdtem „virágozni”, még növénylistát, terveket, rajzokat is készítettem. Korábban gyűjtöttem a kertészeti magazinokat, hisz régóta vágytam kertre. Amikor aztán a közös zenélést a közös élet is követte, úgy éreztem, „be van dobva a gyeplő”, és amit lehet, jó lenne a kertben is megvalósítani. Szívesen kísérletezek.

A Balkán varázsa

A szófiai születésű Nikola Parov fiatalon vált ismertté. Húszévesen alapította a tüzes balkáni ritmusokat játszó Zsarátnok együttest, amit több új formáció követett. A világzenében is otthonos, többek között részt vett Michael Flatley híres Riverdance produkciójában. Legendák keringenek arról, kavaltól gadulkáig hányféle különleges hangszeren játszik.
• A zenei affinitást nyilván a bolgár ősöktől örökölted, de talán a kerti szenvedélyeket is. A magyar nyelvben fogalommá vált a „bolgárkertész” kifejezés.
– Ennek megvan a történeti előzménye, Bulgáriából kivándorolt közösség hozta magával a zöldségtermesztés jellegzetes tapasztalatát. A családunk meséje pedig, hogy anyám fiatalon kikerült Bulgáriába diáktáborba, ott találkoztak bolgár apámmal. Nagy volt a szerelem, megszülettem én is, ám a kétfajta kultúra hosszabb távon nem tudott működni. Anyámmal hazajöttünk Pestre tízéves koromban. De nyaranként a szünidőt egy kis faluban, Djulevóban töltöttem a nagyapáméknál. Ő hivatásos muzsikus és gazdálkodó ember volt, mindent megtermelt az asztalra a család, tartottak állatokat, volt nagy konyhakert és virágos-kert. Náluk tanultam meg zenélni és kertészkedni. Ezek meghatározó élmények.
• Visszajársz még?
–Szinte minden évben. Nagyon hiányzik a Balkán, szeretem a harsányságát, a szagokat, a zsibvásárszerűségét. Tudat alatt őrzöm például a bukszus erős illatát, ha valahol nyírják a bokrot, és megérzem, egy pillanat alatt ott vagyok – mint valami „időcsúszdán”– a gyerekkorban, a régi kertben. Én is ültettem a ház köré. Az embert húzzák az emlékei.

Madarak és kabócák éneke

A kert jellegzetessége a lépcsős, teraszos elrendezés, és a veteményes-virágos váltakozás. A konyhakertben krumpli, hagyma, borsó, bab, saláta, paradicsom, paprika, padlizsán sorjázik takaros rendben a gyümölcsfák lábánál. A fűszerágyásokban tucatnyi aromás zöldfűszer: csombor, kapor, tárkony, lestyán, bazsalikom, oregánó, többféle menta.
• Ebben a korán jött, perzselő nyárban feltűnően zöld a vetemény, és élénkek a virágok.
–Reggeltől estig körbesüti a nap a kertet, erősen kell locsolni, két nagy ciszternában gyűjtjük az esővizet. Komposztálunk és istállótrágyával is javítjuk a földet, a természetes megoldásokat szeretjük.
• Ezt a madarak is értékelik, teli velük a kert. Van kivel versenyt dalolnotok.
– Rengeteg a madár, hajnalban a nagy csiripelésre ébredünk. Tavaly is úgy hozta a munka, hogy nem tudtunk elmenni a tengerhez, aztán rájöttünk, hogy ez a környezet olyan, mintha nyaralnánk. Gyönyörű, nyugalmas, virágillattal teli. A teraszon hallgattuk a kabócák jellegzetes cirregő, zizegő hangját, akár délen. Csak a víz hiányzott.
• Barátok jönnek hozzátok?
– Persze. Zajlik az élet, még próbálni is szoktunk itt a zenekarral. – Időnként a barátnőim is tanyát vernek nálunk, ilyenkor menekülttábor-jelleget ölt a kert – jegyzi meg nevetve Ági.
• Min dolgoztok mostanában?
–Készül az új közös lemezünk, a mi stílusunkban. Úgy tervezzük, hogy még az idén megjelenik.
• A „közös” nálatok kulcsszó. Hosszú közös munka jelzi a pályátokat. Tizenöt éve a Honvéd Együttes ifjú táncosát, Herczku Ágit az akkoriban Amerikából épp hazatért Nikola Parov hallotta énekelni, és fölkérte a készülő táncszínházi nagyelőadása, a Naplegenda szólóénekesének. Az előadás máig nem vesztett varázsából. Azóta sok szép dal, bemutató született kettőtök együttrezgéséből, finom egymásra hangolódásából.
–Tényleg ritka, különleges érték, hogy a pályám kezdete óta van egy ember, akivel megszakítás nélkül együtt zenélhetek, akivel kitartunk egymás mellett. Ahogy azt is nagyra értékelem, hogy minden egyes szólólemezemnek meg tudtuk teremteni a táncos, színpadi változatát. Nekünk a zene nem munka, hanem örömforrás – ez a sors adománya.

Tele kertem zsályával, szerelemnek lángjával

A magasröptű gondolatokat Ági illatos, házi levendulaszörpjével zárjuk. Meg kell kóstolni, mert most ez a legújabb siker. És persze az eperlekvár, amiből nemrég 15 kilónyi került az üvegekbe. Merthogy mind a ketten nagy lekvárfőzők.
• A kezetek is ügyes: elég ránézni Nikola gyönyörű, vörösfűzből kanyarított asztalára, vagy éppen az ő érdekes szabású nadrágjára, ami meg arról híres, hogy te varrtad, Ági.
– Nálunk is családi örökség, hogy használjuk a kezünket. Anyai ágon mindenkinek a génjeiben van nemcsak a zene, a tánc, de a férfiak tudtak a fával bánni, a nők pedig kézimunkáznak. Erdélyi gyökerű nagymamámtól megtanultam hímezni, anyukámtól kötni, varrni. Apai nagyszüleim pedig nekem is gazdálkodók voltak Nyírkarászon. Vadregényes, tündérmesés hely volt. Kicsi lányként, ha náluk nyaraltam, reggel fölvettem a kis pörgős szoknyámat, és indultam virágot szedni, ez volt a kedvenc elfoglaltságom.
• És a sárospataki évek?
–Patakra jártam a kollégiumba, anyukám és nővérem után. De a családunk Újhelyben lakott. Nagymamáméknak volt egy szép udvarháza, nagy kerttel. Az öreg almafán, cseresznyefán szerettem olvasgatni. A tornácot befutotta a piros rózsa, a lugast a szőlő, azokon tanított a nagyapám metszeni, kacsolni.
• A virágszeretet máig elkísér. Klemátisztól lobéliáig, rozmaringtól levenduláig – csupa kék-lila-rózsaszín árnyalat a kert.
– Nikolának egyetlen kikötése volt, mikor átengedte a virágoskertet: színes legyen! A fehér neki nem szín. A kapu melletti előkertet kaptam meg elsőnek „szabad gazdálkodásra”. Beültettem zsályával, japánbirssel, többféle kakukkfűvel, gólyaorral, rózsaszín cickafarkkal, ‘Rosarium Uetersen’ és ’The Fairy’ fajtájú, rózsaszín talajtakaró rózsával – sorolja Ági, aki eltette minden virágnak a leírását, és megjegyezte a botanikai nevét.
• Történetek is rejtőznek a szirmok alatt?
– Nézd a varjúhájakat, ezeket örököltem. Régebben Gizi, Nikola nagyobbik lánya szedte a hegyről a sarjakat, és ő hozta az íriszeket is. Éreztem, hogy vigyázni kell rájuk, amikor átraktuk a kőfalat, és az új kertbe ültettem őket. Magról is nevelünk virágokat: estike-, szarkaláb-, rézvirágmagokat gyűjtöttem, és hintettem szét. Szaporodnak, adunk belőlük a barátainknak is.–Kevés a hely, kicsi a kert az ötletekhez képest – jegyzi meg Nikola.
• Mit jelentenek a különös keleti írásjelek a loncok között, a kisház oldalán?
– Zene, szabadság, nagy ember – ilyesmik. Japán barátom írta le, aztán én festettem át a falra.
• Gyerekkorotokban biztos játszottatok találgatóst. Ági, mi lenne Nikola, ha növény lenne?
– Egy nagy, erős és illatos hársfa. Vagy platán.
• És Ági mi lenne?
– Virág. De nem tudok nevet mondani, mert egyedül a rózsa nevét ismerem. Ő pedig annál sokkal cizelláltabb. Ági fölnevet: – Lánglelkű ifjú koromban úgy éreztem, olyan vagyok, mint a pipacs.
Élénk, törékeny, mégis szívós. Viszont belepusztul, ha leszakítják… A szabadság legszebb virágszimbóluma.

Forrás: